Karinthy: Egyenlőség, testvériség – vagy nem

Helyszín: Karinthy Színház

Időpont: 2013. február 14. 17 óra

J. M. Barrie: Egyenlőség

Szereplők: Schlanger András, Horváth Lili, Verebes Linda, Sallai Nóra, Pásztor Erzsi, Szirtes Balázs, Bozsó Péter, Dózsa Zoltán, Németh Kristóf, Kiss Ramóna

Programcímke: „Loam lord évente egyszer demokrata. Teán fogadja a cselédeit és a lányaival egyenlőnek tekinti őket. A társadalmi vígjáték azt vizsgálja, mi történik egy olyan családban, ahol a társadalmi különbségekről nem vesznek tudomást. Egy jacht kirándulás az előkelő társaságot, egy inast és egy konyhalányt társadalmilag kényes helyzetbe hoz. Vajon működik-e a demokrácia egy lakatlan szigeten is?”

  _____________________________

 

A Karinthy a pici, bizalmas hangulatú színházak közé tartozik. Tartottam tőle, milyen lesz délutáni (tehát diák) előadásra menni, de pár fura (és néha bizony vicces) beszóláson kívül nem volt gond. Pedig a darab – érdekfeszítő témája ellenére – meglehetős vontatottsággal indul. Bár a színpadot ötletes térjátékkal megnövelték, így is soknak érzem az első jelenet szereplőinek számát és túlhangsúlyozottságát. Részemről kevesebből is megértettem volna az alaphelyzetet, és már épp kezdtem volna morcogni, amikor elindult végre a cselekmény.

Az előadás azt az érdekes kérdést járja körül, milyen érdekek mentén alakul a társadalmi rend, ha az angol alkotmány helyett a természet törvényei válnak irányadóvá, és hogyan változik az ember, ha kivétetik megszokott környezetéből, és az egész életében sikerrel alkalmazott viselkedési és túlélési törvényeknek nem veszi többé hasznát.

Csavaros a helyzet azért, mert az egyik póluson egy demokrata lord helyezkedik el, aki fennen hangoztatott elveit az egyenlőségről igyekszik a gyakorlatba is átültetni – havonta egyszer. A másik sarokban helyet foglaló komornyik azonban konzervatívabb a konzervatívnál, és jól érzi magát az évszázadok alatt kialakult társadalmi rend biztonságot adó keretei között. Egészen addig, amíg – a ma oly divatos kifejezéssel élve – pólusváltás következik be. Az elszenvedett hajótörés folyományaként ugyanis hirtelen átrendeződik a szereplők életében a fontossági lista. Mert szép dolog az udvariasság és szintén becsülendő a rang tisztelete, de vajon mit lehet ezekkel kezdeni, ha nincs mit enni? Vajon ki lesz a tényleges vezető egy olyan helyzetben, ahol sokkal többet számít a nyers erő és a találékonyság a születési előjogoknál? A kérdés részben magában foglalja a választ.

Különösen tetszik nekem a fiatal, energikus lelkész figurája, aki mindkét végletben feltalálja magát. Illik az elegáns szalonba is, és megtalálja a hangot a hölgyekkel, de nem (annyira) elveszett (mint a többi arisztokrata) a vadonban sem. Jóllehet ő is része a játéknak, az volt az érzésem, hogy ő az az alak, aki inkább kívül marad. Van neki szenvedélye, hivatása és belső egyensúlya, és az ilyen embertípust külső körülmények nehezebben billentik ki egyensúlyából, mint a másmilyet.

Németh Kristóf ugyan jól hátul van a stáblistán, személyes tapasztalatomban azonban az általa játszott komornyik a tengely, aki körül megfordul a cselekmény. Sok múlik azon, mennyire hitelesen képes ellenpontozni a lord alakját. Szerintem ül a bravúr, hogy lényegében a komornyik az arisztokrata alfa mind a grófi háztartásban, mind a szigeten. Hogy a háztartásban is ő az, azt olyképp láttatják velünk, hogy Mary (a lord egyik lánya) és közte látnivalóan erős energiavezeték húzódik, ami a nyilvánvaló (és mindenki számára elfogadott) társadalmi különbségek miatt fojtásban kénytelen kuksolni. Csak ugye jön ez a kis vis maior a korallzátonnyal, ahol már nem érdekes többé, hogy kinek milyen vaskos a családfája, hanem az számít, hogy ki tud életben maradni a vadonban. Hm.

A Maryt alakító Horváth Lilit először láttam színpadon, és (amellett, hogy kísérteties módon édesanyja arcvonásai, mimikája és stílusa köszön vissza játékából) elhittem neki, hogy angol arisztokrata legidősebb leánya. A kastélyban fel sem merül, hogy akár önmaga előtt bevallaná vonzalmát. Később a szigeten nincs amiért tovább játsszon, hiszen esély sincs a menekülésre. Izgalmas az életében bekövetkezett fordulat, ahogy szó szerint és átvitt értelemben is zsákmányból vadász válik, királynőből cseléd. Mert lám-lám: korona nélkül boldogabb lehetne a szigeten. Kétségbeesett kísérlete a maradásra halva születik, hiszen a többség várva várt álma teljesülne be a rabságból való szabadulással… Az pedig már ismét szépséges és borzasztó, hogyan olvad otthon vissza arcára eredeti maszkja, ami ugyan égeti, mégis rajta kell legyen újra.

Az övénél már csak Tweeny alakja sajnálnivalóbb: rajongása, önfeladó odaadása a komornyik iránt a darab elejétől a végéig leplezetlen, változatlan és nyilvánvaló. Őt nem kötik társadalmi konvenciók vagy más civilizációs svédcsavarok. Kedves, tanulékony és szép, mégsem lehet nyertese ennek a játéknak. A komornyik elnézően kedves vele szemben, megvédi és vigyáz rá, de szenvedélye magasabbra tör.

A darabot megoldó befejezés arról árulkodik, hogy aki írta, nagyon jól ismeri a férfilelket, mert a helyzet megoldása „tipikus” férfiúi befejezés. És igen, a végére választ kaphat a néző arra, hogy érnek-e a való életben valamit a régi társadalmi szerepek, hogy változhatnak-e hirtelen, és hogy tartós lehet-e ez a változás. Az pedig, hogy mihez kezd ezzel a válasszal, már mindenkinek a maga dolga.