A forgácsokat eldobom

A Vadregény (Into The Woods) magyar nyelvű változata kapcsán felmerült kérdéseinkkel letámadtuk Galambos Attilát, a fordítót (helyesebben: A Fordítót). Ő pedig türelmesen válaszolgatott. Köszönjük szépen.

 

Nyilvánvaló, hogy nem elég jól beszélni egy nyelvet és jó stílussal rendelkezni ahhoz, hogy valaki képes legyen egy művet magyarul megjeleníteni. Hogyan találtátok meg egymást ezzel a „szakmával”?
 Hosszadalmas folyamat volt, de a színházon belüli „bolyongásom” egy adott pontján ide lyukadtam ki. Ez nem jelenti azt, hogy le is cövekeltem ennél, a sok mindenből, amit kipróbáltam talán csak a rendezés nem okozott semmi örömet, bármi másra a jövőben is készen állok.

Hogy zajlik Nálad az alkotói folyamat?
A fordítás egyszerűen. Ha nagyobb prózai tömbök vannak a darabban, azokat előreveszem, aztán nekiállok sorban a daloknak. Apránként, fától fáig haladok, mire egyszer csak ott vagyok a fináléban, szó szerint. Szerzőként írni zenés darabot ennél sokkal hosszadalmasabb, bonyolultabb és kimerítőbb. Kétszer is meggondolja az ember, hogy belevágjon-e.

Egy olyan hivatásnál, ami tanulhatatlan és amire születni kell, van-e értelme fejlődési lehetőségekről és irányokról beszélni? És ha igen, akkor hogyan?
Egy része tanulható, fejleszthető, ráadásul sok esetben nem is szabad az ihletre bízni magunkat. Hogy a legjobb megoldásra leljünk fordítás közben, ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy nem jut eszünkbe az a bizonyos rím vagy az éppen odaillő szleng kifejezés. Segítségül kell hívni az erre szolgáló lexikonokat, szótárakat, mindent, ami közelebb visz a megoldáshoz. Mindazonáltal igen kellemes, bizsergető érzés, amikor odafentről érkezik a sugallat.

Minden felkérést elvállalsz, vagy megteheted, hogy csak azokkal a szövegekkel dolgozz, amelyek megérintenek valami okból?
Eddig csak egyszer fordult elő, hogy egy fordítást legjobb meggyőződésem ellenére vállaltam, de ez életre szóló tanulságul szolgált.

Milyen érzés, hogy egy-egy munkádban óhatatlanul megmutatkozik a lelkiséged? A Vadregénynél ez különösen érdekes, tekintve, hogy végig mély, önismereti húrok pengnek.
Inkább arról van szó, hogy bele tudok-e helyezkedni az adott figura lelkébe. A színház mimikri, azonosulás. Írás vagy fordítás közben hasonló folyamatok zajlanak, mint amikor a színész próbál egy szerepet. Csak első esetben nagyobb hangsúly esik arra, hogy mit mondjunk, a másodikban pedig hogy hogyan mondjuk. A kettő egyébként elválaszthatatlan. Amikor megfogalmazok egy mondatot, azt is szükséges hallanom, hogyan hangzik majd. Ha Szente Vajkkal megírunk egy jelenetet, utána felolvassuk magunknak, és általában rögtön kiszúrjuk, ha egy és felesleges, vagy éppen ha valami hiányzik, ha esetleg fejleszthető, ha „több is van benne”.

Mennyiben tudatosul, hogy a fordított művek – a munka elkészültével – a tükröddé válnak? Mit kezdesz ezzel – ha egyáltalán kell ezzel valamit kezdeni?
Fordításnál azt tartom szerencsésnek, ha a fordító személye nem tolakszik a mű elé, nem kacsintgat folyton ki, hogy nézzétek, milyen nyelvi sziporkákat tudok kitolni magamból. Persze előfordul, hogy egy szerepnek a verbalitás a lényege. De Shakespeare egynémely figuráját leszámítva nem jellemző a drámai karakterekre ez a fajta öntetszelgő parádézás.  Ha egy fordítás hűséges, pontos, választékos és gördülékeny, ugyanakkor a mának szólóan élvezetes és adott esetben a humort sem nélkülözi, akkor teljesítette a küldetését.

Igényled-e, hogy az utolsó simítások előtt megbeszélhesd valakivel a szöveget, vagy elejétől a végéig egyedül dolgozol?
Az olvasópróba előtt általában összeülünk a rendezővel akár többször is, hogy egyeztessük, mi legyen a végleges szöveg.

Hogyan érik össze egy zenés mű esetén a zene és a szöveg? Mennyire kell megalkuvónak lenni? És ha kell, akkor hogyan választod ki, hogy inkább a zene, a nyelvi virtuozitás, vagy a mondanivaló sérüljön? Vagy erre nincs szükség?
Nem sérülhet egyik sem. Apró trükkökkel el lehet érni, hogy a megoldhatatlannak tűnő akadályokon is átvergődjön az ember, de a nézőnek, hallgatónak ebből semmit nem szabad észrevennie.

Mi van olyankor, ha ébred Benned egy teljesen új gondolat, ami az eredeti szövegben nincs ott, szerinted azonban éppen illik oda? Meg lehet állni, hogy ne vigyen el nagyon a kreativitásod?
Előfordul időnként, hogy eszembe jut egy mondat, ami ugyan az angol szöveg egyetlen szavát sem tartalmazza, de a gondolat nem idegen az eredeti mű szellemiségétől.  Ezt azok, akik soha nem próbálkoztak fordítással (színházi emberek is) előszeretettel róják fel a fordító hibájául, én viszont meggyőződéssel állítom, hogy sokszor közelebb visz minket az igazsághoz, mint a száraz szövegfelmondás, amire még a Google translate is képes.

Hol vannak azok a gondolatok, amik így felbukkantak Benned, de a darabokba nem kerülhetnek be? Írsz a munkával párhuzamosan? Van valamilyen egyéni terápiás módszered ezek kivezetésére, hogy ne menj a saját agyadra?
Alig fordul elő, hogy mintegy a fordítás melléktermékeként szülessen meg valami. Olyankor egy cél lebeg a szemem előtt: az adott sort, strófát kifaragni valahogy. Ha kész, akkor boldog vagyok, a forgácsokat meg eldobom.

Minden előadáson ott vagy? Miért vagy ott? Vágyod hallani, hogy még mindig jól szól-e a szöveg? Változtatsz utólag? Vagy a közönség reakciója a kívánt helyeken amolyan visszajelzés-forma számodra? Vagy más miatt?
A Vadregény minden eddigi előadásán ott voltam, ez nem valami narcisztikus öntetszelgés miatt van, sokkal inkább a darabbal és a szerzővel való különleges kapcsolatom miatt. Ilyenkor már amúgy sem lehet szétválasztani a szöveget a zenétől, a színészi játékot a fényektől, a rendezéstől vagy a jelmezektől. Minden pillanatban minden egyszerre működik és hat a nézőre. A varázslat persze abban rejlik, hogy pillanatok váratlanul felszikráznak vagy éppen elsikkadnak, előadásonként máshol és máshogy. Bizonyos tendenciák megfigyelhetők, ezek alapján egy saját darab esetében célszerű levonni a tanulságokat és változtatni, ahogyan például a Csoportterápiából is kihúztunk egy dalt (Mentés másként) a tizedik előadás környékén.  De egy fordítónak jó esetben az olvasópróbával véget ér a munkája.