Centrál: Black Comedy

Helyszín: Centrál Színház

Időpont: 2013. március 22., 19 óra

Peter Shaffer: Black Comedy

Szereplők: Schmied Zoltán, Kovács Patrícia, Blaskó Péter, Borbás Gabi, Simon Kornél, Liptai Claudia, Papp János, Vári-Kovács Péter

Programcímke: „Az Amadeus és az Equus szerzőjének világhírű bohózata az első néhány perctől eltekintve egy vaksötét szobában játszódik. Míg a szereplők a sötétben tapogatóznak, addig a közönség fényesen mulat – a színpadon ugyanis akkor van világos, amikor a történet szerint a helyiségben sötét.”

 __________________________

Elakadok egy kicsit ott, hogy az Equus és a Black Comedy ugyanazon elméből született. Puszta névazonosságot sejtettem, amíg fehéren-feketén meg nem győződtem a valóságról. Ilyen is van, felnyalom rá az „istenáldotta tehetség” címkét, és lépdelek tovább.

Rövid a darab, előtte Beatles-koncert. Az ötlet szerintem egész egyszerűen zseniális. Mindig és mindenhol unalmas procedúra a helyek elfoglalása: megvárni, amíg a beljebb ülők megérkeznek, szorongani a fal mellett, ha valaki már beült a szélén, átnyomakodni előtte („elnézést-köszönöm-elnézést-köszönöm” mantra), telefon kikapcsolt állapotának negyvenedszeri ellenőrzése, fecsegés vagy nézelődés, stb. Ez most mind egy laza mozdulattal lecserélve. Alig várom, hogy bejussunk a nézőtérre, nagyon szeretem ezt a zenét, és az élőben játszó fiatalok – akárkik legyenek is – jól zenélnek. Igaz, hogy most is állunk a fal mellett, de most koncert-hangulatom van. Szinte sajnálom, amikor megtelik a sor közepe és nekünk is le kell ülni. Amellett, hogy széles mosoly ül arcomon, próbálom magam fegyelmezni. Egyrészt színházban vagyunk, meg a székek mégsem az ülvetáncolásra valók, továbbá hátamban érzem a helytelenítő pillantásokat (azok is csiklandoznak, még jobban kell mocorognom). Lopva szétnézek, és mit látok? Tisztességben megőszült komoly nyugdíjas úr ül pár sorral hátrébb-beljebb, arca hűvös, már-már komor, testtartása szinte elutasító. Igen ám, de azt meg nem veszi észre, hogy a fejével ritmusra bólogat… Kicsúsztunk az éberségből, Komoly Úr?

A zenészeken sötét öltöny, fehér ing, nyakkendő. Ugyan a Beatles számai nem mély mondanivalójukról és bonyolultságukról híresek, mégis van bennük valami, ami – engem legalábbis – jókedvre derít, mocorogtat. Örülök, hogy van erre idő, örülök, hogy valaki kitalálta ezt a mókát. Annál is inkább örülök, mert nagyjából ennyi, amit erről az estéről élményként leírhatok. Ugyanis nem tudom – és azt hiszem, nem is dolgom – visszaadni azt a parádét, ami a félórás zenei blokk után következik. Amit esetleg írhatnék, azt a programcímke kiválóan összefoglalja. A történet kezdetekor fiatal pár otthonában vagyunk, és megtudjuk, hogy egyszerre várják vacsorára a lány nehéz természetű édesapját (bemutatkozó vacsorameghívás), valamint a fiú műveire potenciálisan ráharapó milliárdost. Ebbe a szituációba toppan be az áramszünet, pár szomszéd és még egy fölötte kínos látogató is. A tartalom három mondatban összefoglalható. A helyzetből adódó poén-tűzijátékot a darab írója (és rendezője, és színészei, és mindenki) érzésem szerint maradéktalanul kihasználja. Élvezem, hogy a felütések – bár lenne rá alkalom – mégsem kanyarodnak a bárgyúság felé, sokszor szó szerint a hasam görcsöl a nevetéstől. Váltig nem értem, hogy nem roskadnak össze a szereplők a színpadon, sőt, hogyan képesek teljesen komoly arccal kihúzni a jeleneteket… illetve érdekelne, mennyi időbe telt, mire ilyen példás önfegyelemmel mindenki kibírta felnyerítés (bocsánat) nélkül…

Nincs mély erkölcsi tartalom, nincs barázdát szántó mondanivaló (vagy a nevetéstől nem vettem észre). Egyszerű bohózat van (amennyiben beszélhetünk egyszerűségről, mert sokak szerint ez az egyik legkomolyabb, legnehezebb műfaj). Ebben az esetben a kivitelezés professzionális, könnyű szívvel, vidáman jövünk ki a színházból. Most nem a (nemlétező) morális tanulságot boncolgatjuk, hanem még a metsző, jeges szélben sétálva is fel-felkacagunk, ahogy újraízlelgetjük az előadás részleteit. És ezen az estén nem is vágyunk többre. Jó így. Hálásak vagyunk a felhőtlen szórakozásért. A darabot pedig nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki kikapcsolódást és nevetést keres.

 

(A kép forrása: www.vimeo.com)