Operett: GHOST

Helyszín: Budapesti Operettszínház

Időpont: 2013. május 31. 19 óra

Dave Stewart – Glen Ballard: GHOST (musical)

Szereplők: Dolhai Attila, Vágó Bernadett, Szulák Andrea, Mészáros Árpád Zsolt, Németh Attila, Szabó P. Szilveszter, Földes Tamás, Vörös Edit

Programcímke: „Szerelem, krimi, földöntúli létezés, lélegzetelállító történetvezetés és remek zene. A londoni West End és a New York-i Broadway után a Budapesti Operettszínházban a musical egy eredeti verziója!”

____________________________

Ha nem lenne sértő a feltételezésnek még az árnyéka is, azt hinném: KERO® spontán rajongást szervezett a bemutatóra. A közönség ugyanis olyan, amilyennel sok színész csak álmában találkozik. De nyilván nem így van, mert KERO® is biztosan látta, hogy a darab megáll a maga lábán. Meg aztán biztosan nem folyamodna ilyen eszközökhöz, egyáltalán nem olyan ő… csak itt kísért engem egy gyűszűnyi jóféle Visinata, attól jutnak ilyesmik az eszembe.

Van azonban egy ennél komolyabb szálkája ennek az előadásnak. Az első kiszivárogtatásoknál azonnal orrba csapott, hogy Dolhai Attila második szereposztása Kerényi Miklós Máté. Németh Attila pedig a latin gyilkos, míg Szabó P. Szilveszter a metrószellem (vagyis Metró Szellem). Kíváncsi lennék, vajon ez mindenki szerint jól van így és csak az én torkom kaparja? Biztos sokat számít, ha az embernek a papája a direktor, és KMM bizonyos szerepekben tényleg meggyőző és szerethető. Kedves piciny hőse a színpadnak, és nekem személy szerint semmi bajom Vele igazán, mert sosem bántott… Csak elgondolkodom azon, hogy mennyire pikáns, hogy valaki végiglapozta az Operett társulat-albumát, és arra jutott, hogy az összes név közül ezt a szerepet Dolhai Attilán kívül még Frédi tudja elénekelni. Miközben Szabó P. a metrószellem, Németh Attila meg… Nem sorolok ám több nevet, mert lassan nekem kínos, de ez ténylegből komoly? Hogy majd Muri Enikő mellett hiteles játék lesz ez a fiatalember? (Egyelőre a dalok nehézségéről nem beszéltem, csak a színészi feladatról.)

A fenti kérdéskört pusztán költőinek szánom. Részint mert tudni vélem a választ (nem annyira örülök neki), részint mert lehet Máté akármennyire helyes és kedves táncos komikus, ebben a szerepben nem fogom megnézni, mert már a plakáton sem hiszem el, tehát teljesen felesleges esetemben arról beszélni, hogy „akkor mondj véleményt, ha láttad szellemnek”, mert ez nem történik meg. Maradjunk abban, hogy szívből örülök, hogy annyi kiváló tehetsége van ennek a színháznak, hogy tücsökfülnyi szerepekbe tárazhat nagyágyúkat. (Ha már képzavar, legyen kövér!) Sebaj, kár az izgalom. Operettékkel kapcsolatban szinte már rutinszerű a jegyvásárlással való trükközés, komolyan: talán rosszul is érezném magam, ha egyszer mindkét (mindhárom) szereposztás egyformán klasszis lenne. Végül is vehetjük úgy, hogy a vezetőség folyton emlegetett hagyományteremtő szándéka jelenik meg ebben a mozzanatban is.

A fent részletezett egyéni szociális szálkámtól eltekintve az előadás egyébként betyáros. A látvány már-már olyan, mintha moziban lennék, párszor bele is kavarodom az illúzióba. Fényekkel, lézerrel és egyéb szemfényvesztéssel alkotott a stáb valami egészen komolyat. A képi megjelenítés (színek, jelmezek, színpadkép) nálam tarol. Kár, hogy a zenei világot nem érzem ennyire kimagaslónak. (Ez azonban tényleg ízlés dolga lehet, az én fülembe az olyféle darabok másznak szívesebben, mint az Elisabeth és a Rebecca.) A zenéről nem is indítok hosszútáv-regélést, az idő eldönti majd, miből lesz sláger. Annyi pozitívum mindenesetre vidít, hogy fura módon most jó a hangosítás.

A humán faktorról dióhéjban:

Dolhai Attila a szokott módon remekül szól, van is lehetősége villanni. (Kicsit már félek attól, hogy ha egy tetszőlegesen választott gyermekdalt énekelne szálegyedül a színpadon, azt is villanásként értékelném.) Eddig is pszichedelikus szernek tartottam a hangját, most viszont sokkal színészebbnek látom, mint eddig bármikor. Nálam újdonságként ér földet, hogy prózában is bátrabban játszik a hangszínével, gesztuskészletével. Ez a szerepe ugyan nem egy Mozart, de attól még nem címkézném ujjgyakorlatnak.

Vágó Bernadett figuráját sokszor nem tudom hova tenni. Mollyban egész jó, már-már sikerül kilépnie az unalomig (és univerzálisan) (el)használt gesztusai és prózai hangsúlyozásban bejáratott fordulatai közül. Amikor énekel, határozottan az az érzésem, hogy az utóbbi időben fejlődött.

Akiért viszont tutira megéri megnézni ezt a musicalt, az Szulák Andrea. (Kétségem sincs, hogy Peller Anna is ragyogó Oda Mae, de ma nem ő játszik.) A többi szereplő is jó, és pazar a látvány, mindenkinek teljes elismerés, de ha Oda Mae nem ilyen lenne, amilyen, akkor az egész átcsapna menzás főzelékbe. Szulák Andreán fordul az egész előadás. Tőle szikrázik a levegő; dögös, tündökletes, ízes-fűszeres, vagány… megkockáztatom, hogy orrhosszal, de veri a filmbéli médiumot. Dolhai Attilával közös piszmogásaik tündériek, és ugyan én Henriken (a nyolcadikon) szocializálódtam, de a részeg tengerész is tök rendben van, a helyzet annyira meghökkentő és abszurd, hogy ha akarnám, se tudnám megállni nevetés nélkül. Meg aztán nem is akarom, mert a fent említett gazdagabb játék képes megmágiázni, az emberek a színpadon természetesek (már amilyennek a természetes viselkedést képzelem élők és holtak interakciójában).

Földes Tamás kórházi kísértete aranyosan virgonc, a sleppje meglehetőst emlékeztet a Vámpírok báljának Öröklét-csapatára, később ezt egyhangúlag Tihanyi Ákos felelősségi körébe utalom. Nem hiba ez sem, csak furcsa nekem, mert aki kísértet, az nem zombi, és viszont… áh, lehet, hogy nem kellene mindent túlagyalni…

Mészáros Árpád Zsolt ismét rosszfiút játszik, de azt jól. Rutinja is van, alkata is van ehhez, és szerintem tehetsége is. És kell ide az a rosszféle spiritusz, amit ő nagyon jól tud.

Elnézést kérek, de a rasztás-kokainos gyilkosról meg a metrószellemről nem írok bővebben ebben a relációban, mert természetesen nagyon jól alakították és hűha meg nahát, csak az van, hogy szerintem ez egész egyszerű tehetségpocsékolás, és mint ilyen, borzolja a kedélyemet. (Tényszerűen: a felhők fölé dühítettem magam ezen, miközben a kis huncut meggylikőr továbbra is incselkedik.)

Az előadásnak összességében ütősek a hangulatai, a képi megjelenítés tényleg maximalista, és ha nem is lesz a kedvenc darabom, kétségtelenül van légköre. A közönség körében egyértelmű és tomboló sikert arat. Ováció, vastaps, álló vastaps, Durchmarsch, ám ekkor menetrendszerűen becsap a villám: a Főigazgató beszédet mond. Nem tehetek róla, de itt mindig borzalmasan és tiszteletlenül kell vihognom. Ma este is indulunk a tavasz-nyár fordulójából, és eljutunk az operett-turné állomásainak sorolásáig, de közben valahogy az is szóba kerül, hogy ez a musical is illeszkedik az Operettszínház azon rendjébe, hogy magyar operetteket és új magyar musicaleket mutatnak be. Mindezt persze nem ilyen aranyosan és röviden, ahogy én vázolom, hanem ellenkezőleg.

Nos, ezért kell nekem ma este innom. Ugyanis a meggyes-maligános nyakolaj nekem, kérem szépen, az a sámli, amiről felérni vágyom a darab után hajított eszmei átfogást.

(Plakát: www.operettszinhaz.hu)